Tapétavilág - milyen tapétát válasszak?
Tapasztalataim szerint a tapétázás a kivitelezés miatt szorult háttérbe a festéssel szemben. A tapétázáshoz ki kell számolni, mennyi tapéta kell és mennyi ragasztó. Milyen tapéta és milyen ragasztó? És akkor illeszteni kell, ha mintás, meg hely kell, ahol lekenjük a tapétát. Ez már sokkal több munkát igényel, mint "kigurítani" (kifesteni) a helyiséget. Általában ezek és ezekhez hasonló okokkal beszéljük le magunkat a tapétázásról.
Pedig a tapéta öltöztet, stílusos és hangulatos is. Szerintem, aki veszi a fáradtságot és rá szánja magát, akkor nagyon elégedett lesz a végeredménnyel. De ehhez tudni kell jól választani. Ez nem azt jelenti, hogy lakberendezői képességekkel kell rendelkezni. Csak ismerni kell a minták és színek hatásait. Egy kicsit. De ezért irogatok itt a tapétákról, hogy segítsek.
Tehát toljuk félre a milliónyi tapéta katalógust és próbáljuk meg otthon egy nyugodt félórában megtervezni a szobát. Az interneten óriási a felhozatal tapétából, de most inkább az enteriőr, a hangulat, a stílus kialakításán dolgozzunk. Én az alábbi kategóriák szerint szoktam ajánlani a vevők számára:
A linkek, ahova átnavigállak, a német oldal, A.S. Creation AG oldala. Az alsó sávban lehet bármelyik katalógusra rákattintani és belenézni a kollekcióba.
Naturális: Ezek a tapéták, a természet anyagait hozzák be otthonunkba. Fa, kő, víz, stb mintákkal, különféle megjelenítésben. És természetesen a zöld dekorációk, a növények. Akinek ez az elképzelése, mindenképpen naturális tapétakollekciókból válogasson.
Klasszikus: klasszikus formák, könnyed elegancia, kifinomultság, jellemző virágmintákkal, és klasszikus motívumokkal díszitett tapéta kollekciók. Ezekhez a tapétákhoz azért stílusban hozzáillő bútorokkal kell rendelkeznünk, hogy a hatás megfelelő legyen.
Gyermek és ifjúsági tapéták: Ezek a tapéta kollekciók a 0-16 éves korosztályig kínálnak nagyon szép megoldásokat a falakra. A csicsergős kismadaras és kisautós cukiságoktól, a mesefigurákon át a nagyon csajos motívumok és design feliratos tapéták közül választhatunk. A fiúknak is nagyon jó tapéták vannak.
Design: Itt aztán elszabadul a fantázia és ami a design világába belefér: geometrikus elemek, színek és minták, lehet harsány vagy visszafogott. Abszolut egyedi elgondolások.
Modern: Modern formák, illetve egyéb retro és klasszikus minták modernizált változatai. A minta lehet nonfiguratív, geometrikus, virág vagy inda. De itt találhatjuk az abszolut trendi és divatos, feliratos és városi tapétákat is.
Miután megvan a minket érdeklő stílus, akkor az eszerint ajánlott katalógusokban már könnyebben válogathatunk mivel a kínálatot sikerült eléggé leszűkíteni.
Ha bármilyen kérdésed merülne fel a tapétákkal kapcsolatban, vagy árat szeretnél kérni egyedi tapétára, akkor keress bátran! Ide is lehet írni:
A továbbiakban a tapéták színével és mintáival érdemes tudnivalókkal folytatom, avagy játék a formákkal és színekkel.
A tapéta kiválasztásán néhány alapvető szempontot vegyünk figyelembe. Mégpedig, hogy milyen hatást szeretnénk elérni. Itt kitérünk a padlóra és a mennyezetre is, mert ezek összessége adja meg a komplett hatást.
Emberi mivoltunk ösztöne alapján egy helyiségbe belépve először a padlóra figyelünk. A sötét padló általában biztonságot és stabilitást teremt a szobának. A világosra festett vagy tapétázott falakkal nyitott, tágas hatást adhatunk a szobának.
Ha a mennyezet világosabb a falaknál és a padlónál, akkor ún. fészek hatás érhető el a szoba magasabbnak tűnik. Ennek ellentéte, hogy a mennyezet a falaknál sötétebbre festésével alacsonyabbnak érzékeljük a szobát. Ha a mennyezet színe ismétlődik más elemeken pl. függönyön vagy bútoron, akkor nem különül el annyira a szobától, mint általában.
A minták hatása: A sötét tónusú és nagy minták hatására a szoba arányai megváltoznak és a falfelület kisebbnek tűnik. A kismintás, világos tapétával tágíthatjuk a teret.
Hangsúlyos falak: Amikor egy falat szeretnénk kiemelni, akkor az a fal lesz a szoba középpontja. Érdemes az elé helyezendő bútorral valamilyen kontrasztot (ellentétet) képző tapétát választani. Pl. sötét bútorhoz világos tapéta és fordítva. Amikor a hangsúlyos falat a padló színéhez és mintájához kötjük, vagyis hasonló, akkor egy meglehetősen lakájos lesz a megjelenés, ám ez optikailag rövidítheti szobát.
Csíkos tapéták: óriási hatásokkal bírnak. Ne féljünk alkalmazni őket, de figyeljünk arra, hogy: függőleges csíkozással magasítjuk, ám szűkítjük a teret. Vízszintesen csíkozott tapétával ellenkező a hatás, alacsonyabbnak tűnik, de megnyúlik a szoba. A nyugalmat és szélességet adó kontraszt elérése érdekében az falfelület alsó harmadában csíkozott megoldást alkalmazzuk.
Mivel a tapéta színe és mintája az elsődleges kiválasztási szempont ezek után léphetünk a tapéta anyagának megismeréséhez. Vagyis nem mindenki tudja, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy papír, egy habosított vlies, vagy selyemtapéta, stb.
Néhány laikus számára fontos információ: A tapéta struktúrák, színek és alapanyagok széles választékát kínálja. Megkülönböztetjük a felrakás és utólagos feldolgozás (pl. átfestés) szempontjából a papír, a szintetikus, de papír alapú és a gyapjúrostos tapétákat, valamint a festhető tapétákat. Jó tudom ezeken kívűl még vannak tapétának nevezett falburkoló anyagok is de arra esetleg később kitérünk. Azaz egy tapétabolt kollekciójában általában ezek az alapanyagú tapéták megtalálhatók.
TAPÉTA FAJTÁK egyszerűen:
A tapéták alapanyagai jelentősen befolyásolják a tapéta jellegét és árát.
A papírtapéták kedvezőbb áron vásárolhatók meg, viszont a műanyag felületűek tartósabb és jobban tisztítható megoldást nyújtanak. Továbbá a gyapjúrostos tapéták a falrepedések áthidalásában és utólagos javítások esetén is kedvezőbb megoldást nyújtanak. Elterjedésük ezen okból kifolyólag egyre nagyobb, hiszen rugalmasak, erősek, jól tisztíthatók és rendkívül egyszerűen lehet velük tapétázni. A felrakási útmutatóban erről részletesebben is írok. A tapéta tekercsek jelölésén látható információk segítségével megtudhatjuk, hogy a tapéta milyen tulajdonságokkal rendelkezik.
Papírtapéta:
A mai, jó minőségű papírtapéta kétrétegű papírból készül (duplex).
A felső réteg fehér papírra nyomtatják a mintát, míg az alsó réteg a félfamentes papír, ami jó nedvszívó réteget ad, így megkönnyíti a felragasztást.
Ezeknek a tapétáknak a felülete általában egy impregnáló bevonattal ellátott, ezért enyhén nedves ronggyal, tisztítható. Arra azért figyeljünk, hogy a tapéta teljes egészében papírból van, tehát óvatosan a vizes ronggyal!
Habosított tapéta:
Felső rétege habosított műanyagból készül, így felülete nedves ronggyal jól tisztítható. Hátsó, hordozó rétege lehet papír vagy ún. gyapjúrost. A gyapjúrostos réteg könnyű kezelhetőséget, felrakhatóságot biztosít.
Vinyl vagy selyem tapéta:
Az ilyen tapéta erős, nagyon jól tisztítható műanyag rétegű. A felületét fényesre nyomva selyem hatás érhető el, de egyre több matt felületű, modern tapéta készül ezzel az eljárással.
A hordozó réteg csakúgy mint a habosított tapétánál lehet papír vagy gyapjúrost.
Ha a vinyl tapéta vastagabb felső műanyag réteggel készül akkor érdekesebb felületi struktúra alakítható ki, viszont a vastagabb anyag nehezebb négyzetmétersúlyt eredményez. Az ilyen ún. nehéz vinyl tapéták felrakásánál körültekintően kell eljárnunk, mivel különösen erős ragasztókötést kell kialakítani.
Festhető tapéták:
Ezek tulajdonképpen félkész termékek, mivel a végleges állapotukat a festést követően nyerik el. Anyagukat tekintve a közismert, két típust említem a fűrészporos és az üvegszövet tapétát. Róluk annyi, hogy többféle struktúrával és szemcsemérettel kaphatók. A fal egyenletleségeit viszonylag jól eltakarja a fűrészporos, a repedésekhez viszont az üvegszövetet használják inkább. Mostanság a festhető tapéták piacán is egyre nagyobb szeletet kér magának a gyapjúrostos tapéta. Előnyeit feljebb már említettem.
Speciális tapéták:
Csempehelyettesítő tapéta- a tekercs mérete 67,5 cm x 20 m. Ez egy papír alapú, kissé habosított kivitelű tapéta tulajdonképpen, amelyet konyhába és fürdőszobába is lehet alkalmazni. Régebben kb. 5-6 évvel ezelőtt egy keresett termék volt, inkább az idősebb korosztály körében. Mára viszont egyre nagyobb az érdeklődés iránta a fiatalabbak részéről is.
Kőtapéta - tekercsben és lapokban is rendelhető Nagyon szép műkő hatású felületeket lehet vele kialakítani. Nagyjából mindenféle felületre felragasztható. Könnyen lehet vele dolgozni, akár házilag is felrakható, nem igényel különösebb szakértelmet , mert tényleg nagyon egyszerű. Ha bővebben szeretnél tudni a termékől itt megtalálod: Matterstone kőtapéta
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT
► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16
dunaujvarosikaritasz.hupont.hu
► Diákmunka Budapesten. Otthonról el sem kell menned. A bevétel, a fizu akkor is termelődik, ha épp bulizol a haverokkal. Csak a számítógépedre van szükség, és egy pár jó ötletre.
diakmunkabudapest.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
8. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
9. Állatokról Sztárokról is szól de szerintem itt az ideje keresgélni
► Ez itt Rami & Ancsi weboldala tök jó gyakrabban gyertek
ancsirami.hupont.hu
10. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
12. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
13. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
14. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
15. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
16. Juhász István horgászoldala
► "A Föld háromnegyedét víz borítja. Teljesen világos, hogy a Jó Isten háromszor annyi időt szánt a horgászatra, mint a fűnyírásra." Chuck Clark
yuppi.hupont.hu
17. ÜZENETEK MELYEK JÉZUSTÓL ÉRKEZTEK 2012
► JÉZUS KRISZTUS KINYILATKOZTATÁSAI ŐT KÖVETŐ GYERMEKEINEK
jezusuzenetek.hupont.hu
18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
19. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
20. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
21. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
22. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
23. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
25. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
26. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
27. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
29. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
30. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
31. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
32. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
33. Bakugangyilkosok előre!!!!!!!!!!!!!!!!!!
► Sziasztok szeretitek a bakugant?Ha igen nézd a weboldalam.Az igazi nevem Veress Emil.11 éves vagyok.Ezt az oldalt a bakuganosnak ajánlom.
bakugangyilkosok.hupont.hu
34. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
35. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
36. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak
► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre
lakasvetel.hupont.hu
37. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
38. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka
► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu
csarnokgyartas.hupont.hu
39. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
40. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
41. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
42. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
43. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
44. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
46. Egy izzópont.
► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu
izzopont.hupont.hu
47. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.
► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!
es-szencia.hupont.hu
48. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
49. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye
► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."
facanok-szarnyasok.hupont.hu
50. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
51. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
52. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
54. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
55. Csajok!
► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!
csontikutya.hupont.hu
56. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
57. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
58. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
► Nah sziia...Ez az oldi 100%csajos szval ha fiúk idetévednének akkor good bye!!!Itt minden féle csajos dolgot megtalálsz!!Az oldi mindig frissül.By:Fattih. ♥♥
csajok-forever.hupont.hu
60. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
61. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
63. Akác fa oszlopok a kertben
► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop
akac-oszlop.hupont.hu
64. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
65. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
► (ügvözöllek az oldalamon)ezen a honlapon infókat lehet szerezni.a honlap(szerkesztés alatt.).
miley-selena-demi.hupont.hu
67. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
68. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
69. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.
albaniakirandulasok.hupont.hu
70. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
71. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
72. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
73. Érmihályfalvi helytörténet
► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában
helytortenet.hupont.hu
74. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
75. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu